Ya Ou tovább énekelhet2013.10.15. 19:42
Egy újabb cikket hoztam, a kisalfold.hu jóvoltából, ami az elmúlt hétvége után íródott.
Nagy sikerrel szerepelt a szombati élő show-ban, a tegnapi szavazáson pedig továbbjutott Feng Ya Ou, az X-Faktor mosonmagyaróvári versenyzője és csapata, a ByTheWay. Geszti Péter „szuper"-nek, Alföldi Róbert „iszonyatosan jó"-nak ítélte a produkciót, Tóth Gabi az együttműködésüket dicsérte, míg mentoruk, Szikora Róbert büszkeségének adott hangot.
A csapat produkciója nagyon tetszett a nézőknek és a közönségnek is, amit az a lelkes kommentáradat is bizonyít, ami szinte csak felsőfokban szól róluk. Néhány példa ezek közül:
„Csodálatos négy fiú, eddig ők a legjobbak. A színvonalat nemcsak tartják, hanem folyamatosan emelik is! Nagyon várom a következő számukat!"
„Eszméletlen jók. Tényleg egész nap lehet őket hallgatni és szimpatikusak, szerethetők. Számomra már sztárok és remélem, nem csak számomra lesznek azok az elkövetkező hónapokban, és nem csak Magyarországon."
„Végre egy olyan csapat, akik nem okoznak csalódást az első tökéletes produkciójuk után. Srácok, nem tudom, hogy csináljátok!"
– Nagyon erős a mezőny, ez egy kicsit elbizonytalanított bennünket. Első alkalommal szerepeltünk élőben, először énekeltünk mozgással a színpadon. Rengeteget készültünk és nagyon örülünk, hogy meglett az eredménye, hiszen csak dicséretet, elismerést kaptunk. – nyilatkozta lapunknak Feng Ya Ou. – Mindig úgy állunk a zsűri, a közönség elé, hogy győzünk és továbbjutunk. Ez szerencsére eddig sikerült! Persze nem ülhetünk elégedetten a babérjainkon, máris a következő dalra koncentrálunk, meglepő és izgalmas produkciónak ígérkezik, új szín lesz az eddigiekhez képest. – árulta el az énekes.
|